2016. május 8., vasárnap

Natúr kozmetikumok bűvöletében

Akik régebben olvastátok a bejegyzéseimet, emlékezhettek rá, hogy egy időbe eléggé odavoltam a natúr kozmetikai termékek és a természetes megoldások iránt. Nem is emlékszem már annyira, hogy kezdődött ez, de pl. kozmetikumok terén egyszer egy hirdetés keltette fel a figyelmemet, és azon felbuzdulva olvastam utána és vettem is magamnak termékeket. Akkor nagyon motivált voltam, hogy a bőrömet szeretném természetes anyagokkal ápolni és védeni.


Na most a helyzet mára az, hogy egyáltalán nem tudom használni őket. A bőröm bizonyos összetevőket, főleg a shea és kakaó vajakat nem tolerálja. Erre kicsit nehezen jöttem rá. Amikor a termékeket használni kezdtem - zömében szappanokat és természetes vajakat - röviddel utána olyan tüneteket vettem észre magamon, amik korábban nem voltak és meglehetősen zavartak is. Mire gondolok: szappanok használata után viszketés, pirosas foltok, eleinte kevés, aztán egyre több. A vajak használata után szintén, valamint száraz bőr, ami nagyon viszketett. Én mindig valami mással magyaráztam ezek meglétét, mert valahogy a termékekkel, hogy ezekkel lehet a baj, nem számoltam. Lévén hogy natúr termékek, és a legjobb forrásból származnak az összetevők, nálam egyenlő volt azzal, hogy akkor csak jó lehet.

Hát sajnos nem. Manapság már minden okozhat allergiás reakciót. Bőrgyógyászoknál jártam a problémámmal, és erre ők hívták fel a figyelmemet, amikor jött a kérdésükre a válaszom, hogy natúr termékeket használok. Sajnos nem garancia semmire. Ha megbízható és leinformálható helyről vásárolunk, akkor természetesen figyelmeztetnek bennünket, hogy a készítménnyel vagy azok egyes alkotóelemeivel kapcsolatban az arra érzékenyeknél allergiás reakció állhat fenn. Nyilván az én hibám is, hogy anno nekiestem a termékek használatának és nem teszteltem magamon előtte, hogy csak egy kis területen használom őket, és majd kivárom hogy mi lesz. De valahogy erre nem számítottam.


Ezt csak azért osztom meg veletek és azért gondoltam hogy szánok ennek egy bejegyzést, mert manapság nagyon divatos dolog a natúr termékek használata, a kínálat is óriási, meg ezek marketingje is. A google-ba kíváncsiságból beírtam a keresőbe hogy natúr kozmetika és tömérdek oldalt kaptam. De amire nagyon figyeli kell, hogy ezek sem csodaszerek. Legalább olyan fenntartással kell kezelni ezeket is szerintem, mint minden más terméket amit magunkra kenünk vagy megeszünk. Persze önmagában jó dolog, hogy ennyi termék közül tudnak választani, akik ilyesmivel szeretnék a bőrüket és magukat ápolni, de nagyon körültekintőnek kell lenni. Sok natúr terméket eleve valamilyen konkrét bőrgyógyászati tünetre, problémára ajánlanak, mint ekcéma, psoriasis, stb.
Azért az én véleményem az, hogy mindenképpen bőrgyógyásszal történő konzultáció kell, főleg akkor, amikor nagyon nyilvánvaló, hogy orvosért kiállt az eset.

Én is nagyon szeretem volna, ha működnek rajtam ezek a termékek, mert a szappanoknak csodás illatuk és textúrájuk van, és sok más testápoló terméket is nagyon nagy érdeklődéssel vettem meg és szerettem volna használni, de sajnos bárki járhat így, ahogyan én.


Ami anno nem tetszett a termékkínálatokban az az, hogy kis kiszerelést nem nagyon lehetett kapni pl. szappanokból, és ahogy elnéztem, ez mára se változott. Pedig pont azokra figyelemmel amit fent írtam, nem szeretnék 90-120 grammos szappanokat venni 900-1400 Ft közötti árakon, ha előtte nem tudom egy kisebb kiszereléssel tesztelni magamon. Én a cégek és manufaktúrák helyébe ezt biztosan bevezetném. Testvajakból vannak kisebb, 15 ml-es változatok, ami azért is jó, mert amellett hogy táskabarát, 15 ml elhasználása során ha gond van, akkor az jelentkezik is. 

Ugyanakkor mindezek mellett, hogy sajnos így jártam a natúr kozmetikumokkal, a háztartáson belül továbbra is érdekel minden öko - és természetes megoldás. Pl. az ecetet egyre többet igyekszem használni a háztartás egyéb területein, nemcsak a konyhában. A gyerek miatt is, de átváltottam mosásnál a folyékony mosódióra, jelenleg levendula illatút használok, és meglepően jó, nagyon meg vagyok elégedve vele.  

Azért manapság egyre több fórumon olvashatunk és hallhatunk arról, hogy mi mindenre kell vigyázni a különböző összetevők és hatóanyagok kapcsán, hogy mennyi kárós anyag található tisztálkodási szerekben és dekoratív kozmetikumokban egyaránt.  Mindenképpen megéri, kritikusan szemlélni a világot ebben a tekintetben is. Arra még én is törekszem, hogyha lehetséges akkor a lehető legkevesebb káros anyag és összetevő legyen a cuccaimban, pl. nem vetem meg a Terra Naturi márkát, szerintem kifejezetten jó sminktermékeik vannak. Persze pl. illatok terén a bio parfümök mellett nekem is van néhány üveg "rendes" parfümöm, és lesz is, mert vannak illatok, amikről nem tudok és nem is akarok lemondani. 
Persze akik ezeket választják, kompromisszumokat kell kössenek, mert szempilla spirál natúr termékek között kevés jó van, a paletták és a kis szemhéj festékek színe nem biztos hogy a legdivatosabb, összehasonlítva a menő palettákkal, az alapozók esetében is le kell azért a teljes fedésről és tartósságról mondani.

Szóval a posztom lényege az lett volna, hogy minden termékere amit használunk magunkon, nagyon figyeljünk oda, akkor is, akár natúr, akár egyéb kozmetikai termékeket használunk. 

2016. május 5., csütörtök

Spórolási tippek - megoldások

Nekem most 2016 év elején jött el az a pont, hogy valahogy jobban odafigyeljek a háztartásunk kiadásaira. Kétségtelen, hogy ez az egész azzal van összefüggésben hogy már többen vagyunk a családban és ezt természetesen meg is érezzük. Hát csak egy példa, de ha van gyermeketek akkor tudjátok, hogy egy valamire való tavaszi zárt cipő vagy nyárra szandál a gyereknek 9000-15000 Ft körül mozog, vagy pl. egy csomag Pampers pelenka mindenféle akciók és kuponok nélkül majdnem 6000 Ft.
Ezekkel és még sok mással szembesülve megoldásokon kezdtem a fejem törni, hogy hogyan lehetne még jobban racionalizálni a kiadásainkat és javítani a háztartásunk mutatóin.
 



Az majdnem biztos, hogy még sok csiszolni való van a mostani rendszeren, de olvasgatok is folyamatosan a témáról és ami tetszik, azt rögtön megpróbálom a mi kis családunkba is kipróbálni, átültetni.
  • Hát ami az első és szerintem a legfontosabb, hogy a kötelező kiadásokra el kell különíteni a pénzt, és ahhoz semmilyen körülmények között nem nyúlni. Hát ez korábban nekünk nem mindig sikerült, de most ebben nagyon következetes vagyok.
  • A másik, amit az utóbbi időben kezdtem el, hogy heti bontásban megtervezem, hogy mit eszünk és ezek ismeretnében vásárolunk. Már kialakult vásárlási szokásaink lettek az elmúlt hónapok alatt, már nagyjából tudjuk, mit hol érdemes vásárolni. Akciós újságokat rendszeresen átnézzük, de azért nem úgy kell elképzelni, hogy boltról boltra szállunk és hogy erről szól az életünk. Most 3 üzletlánc kínálatait figyeljük, mert ennyire van kapacitásunk és azt látom, hogy ez így működik. 
  • A háztartás igényeit is leegyszerűsítettem kicsit, régebben hajlamos voltam túlzásokra. Most kifejezetten az igényeink szerint vásárolok, semmiből nem halmozok fel nagyobb tartalékot, mert amiket használok, egyrészt tartósan alacsony áras termékek (majdnem mind), másrészt pedig amíg elfogynak, újabb akciók tömkelege van, és be tudom a fogyó termékeket szerezni. Háztartási tisztítószerek kapcsán pl. rászoktam a DM saját márkás termékeire, imádom őket. 750 ml-es súroló folyadék akciósan (és elég gyakran az) 199 Ft, nagyon szuper, konyhába és fürdőbe használom, Ciff minőség szerintem. A mosogatószer és a WC tisztító amit használok még, szintén teljesen beváltak és mindig megfizethető áron jutok hozzájuk.


  • Amire rendszeresen figyelek, mióta gyermekem van, a DM kártyám állása "pontügyileg". Gondolom tudjátok miért. A baba bónusz programjuknak köszönhetően pl. egy időbe pelust se vettem teljesen áron és vannak időszakok hogy pl. bébiételeket lehet 15-25% kedvezménnyel megvásárolni. És azért ezek nagyon nagy segítség. Vagy babaápolási termékek, fürdőtermékek, törlőkendők. Szóval a kuponozás ilyen értelemben most a lételemem lett. Már a férjem is úgy tudja, mikor mi hol van, neki is van  DM-hez társkártyája... Müller szintén, bár ott nem igazán vagyok a kedvezmény rendszerükkel kibékülve, de még így is jó hogy vannak egyáltalán kedvezmények.
  • Én internetről is szeretek vásárolni, soha nem csalódtam még, pedig lassan 10 éve, hogy használom ezt a kereskedelmi formát. Megbízható és jó minőséget képviselő márkáktól szoktam pl. kizárólag akciós időszakban a gyereknek ruhát rendelni, szuper kedvezményeket ki lehet fogni, így minőségi cuccai vannak a legénynek, de olcsón, szállítási költség nélkül, és az ajtóig hozták. Hát kell ennél jobb? De háztartási gépeink is vannak, amiket interneten vásároltunk, semmi gond velük.
  • Befőttes üvegbe dobáljuk a férjemmel az aprót, illetőleg minden héten egy kötelező összeget. Év végére lesz belőle egy jó kis tőke, amit vagy viszünk tovább, vagy valami értelmes dologra felhasználjuk.


  • Egy külön számlára vezetjük a családi pótlékot. Abból indultunk ki, hogy a gyerek előtt ez az összeg nem volt, hát akkor kezeljük úgy hogy most sincs. A számlán év végére, ha az összeghez nem nyúlunk menet közben, akkor majdnem 150000 Ft lesz. Ezt például egy tartaléknak is fel lehet fogni, hogyha valami váratlan beüt, legyen mihez nyúlni, és ne érezze nagyon meg a család. De ha azt nézzük, egy tartalék lehet a gyereknek is, és ha meg tudjuk tartani, hogy nem dézsmálgatjuk meg, akkor jó kis összeg lesz, mire egyetemre menne például.
  • Egészségpénztári tag is vagyok, 2014 év eleje óta. Abból a megfontolásból csináltam, hogy még az akkori elképzelésem szerinte abból szerettem volna a gyermekünk köldökzsinór vér tárolását fizetni, de aztán végül ezt készpénzzel oldottuk meg. Az EP kártyára befizetett összegek után évente 25 % visszajár nekem az adóval, és arról az összegről rendelkezhetek, hogy visszakérem a bankszámlámra, vagy menjen az EP kártyára. Most is 17000 Ft-ról lesz szó. Azért ez nem semmi. Én az Alma Patikákban szoktam a gyógyszer és egyéb (vitamin, gyerekápolási) szükségleteinket beszerezni, ahol szinte minden hónapban szuper akciók vannak. Hónap elején magam elé veszem az akciós újságot és összeválogatom, hogy mit tudok EP kártyával fizetni és mire van szükségünk. Persze van amikor semmi nem kell éppen. Vitamin készítményeket rendszeren így vásárolok, és szinte soha nem fizetek értük teljes árat. Anno terhesvitamint rendszeres így vettem és néha 3-4000 forintokat spóroltam. Amikor várandós voltam, UH vizsgálatokat fizettem EP kártyával és a kombinált tesztet is. De pl. bőrgyógyászati magánrendelésen is fizettem már vele. Minden hónapban 5000 Ft megy rá kötelezően, de bármikor utalhatok a számlámra amennyit csak akarok.  

  • Meg hát amit már egy ideje megcsináltuk, hogy a háztartásban a fényforrásokban takarékos izzók vannak, a víz és gázfogyasztásra is igyekszünk figyelni, bár mióta a fiúcskánk velünk van, azért ez kicsit nehezebb. Most azért jóval hamarabb feljebb kapcsolom a termosztátot. 
Szóval most ez a mi családunk spórolási rendszere. Még nem tökéletes, de ahhoz képest, hogy pl. 4-5 évvel ezelőtt ezek töredékét alkalmaztuk csak, és igazából nem is nagyon figyeltünk oda, hogy hol és hogyan lehet "megfogni" a pénzt, szerintem nagyon jó.
Remélem tudtam nektek esetleg ötletet adni.
Köszönöm hogy olvastátok, Margó :-)

2016. május 1., vasárnap

Alap arcápolási programom

Az éppen aktuális arcápolási szokásaimat a terhességem és a szülés ihlette, ami most lehet hogy kicsit érdekesen hangzik. Ahogy a gyermekem megszületett, azzal kellett szembesülnöm, hogy a korábban használt natúr kozmetikai és egyéb termékek nem működtek rajtam. A szülés után extrém módon lett száraz az arcbőröm, zsíros és vízhiányos foltokkal. Kezelhetetlen volt, szinte azt lehet mondani hogy a 2015-ös év nyarát végig szenvedtem. Lévén a fiam néhány hónapos volt még csak, és nagyon meleg nyár, szinte semmi sminket nem viseltem hónapokig, de szerintem nem is tudtam volna ilyen arcbőrre. A korábbi natúr termékek körül olajok maradtak, szezám, argán, jojobaolaj, azokat időszakosan szoktam használni az arcomon, inkább a kézápolás kellékei már.

Adtam esélyt még a korábbi szereknek amiket használtam, de esélytelen volt. És akkor visszataláltam egy régi márkához, ami már nagy öregnek számít az arcápolás háza táján. A Nivea, a jó öreg Nivea. Fiatalabb koromban próbálkoztam a termékeikkel, de azt kell mondjam, akkoriban nem tudtam használni őket. A krémek nem szívódtak be, a lemosók, tonikok, egyebek se nagyon váltak be. Úgy látszik, nekem egy szülés kellett ahhoz, hogy most a Nivea termékeivel nagy barátok legyünk. 

Arclemosásra két terméket tartok most itthon, egy lemosó krémet és a tejet. 

Az arclemosó tubusos krémet este zuhanyzás közben használom. Képet most idő hiányában nem csinálok, de egy rózsaszín tubust képzeljetek el, benne a kissé szemcsés lemosó krém. Elsőre a használata során furcsa volt, hogy nem habzik, de talán jobb is. Nagyon jól tisztítja és hidratálja a bőrt, én szinte már csak ezt használom. A képen látható lemosót akkor vettem meg, amikor a városunkban található DM és Müller üzletek egyikében se volt a lemosókrém, de ez is nagyon bevált. Ezt reggelente alkalmazom, a kezemre kinyomok egy kb. két mogyorónyi adagot és azzal átmegyek az arcomon masszírozó mozdulatokkal és nedves vattapamaccsal letörlöm. 

A micellás vizek nagy kedvelői lettem az utóbbi időben, és szerencsére a Nivea kínálatában ezt is találtam megfelelőt. Korábban a Bioderma Sensibio Micellás vizét használtam és imádtam is, de mivel gyermekem lett és kicsit árérzékeny lettem, már nem veszem meg. 




A képen látható micellás víz kifejezetten az érzékeny és száraz bőr igényeinek készült, és nekem teljesen megfelelő. Azt a kevés sminket, ami esetleg viselek, maradéktalanul lehozza, nem csípi a szemet és az érzékenyebb részeket, nem nagy zsíros és olyan ápolatlan hatást keltő felületet, azt én nem bírom magamon elviselni. Illata nincs, engem egyáltalán nem irritál.

Arckrémet esetében eleinte nehéz dolgom volt, mert a száraz bőrre való termékcsalád nappali hidratáló kréme annyira nem lett a kedvencem. Nem szívódott be rendesen és nem éreztem azt a hidratáltságot sem, amit szerettem volna. A Q10-es termékcsalád nappali hidratálója viszont nem ilyen, egy kisebb akciónak köszönhetően került hozzám, pedig eleinte azt a termékcsaládot nem is nézegettem. Mivel hogy "nem kell még nekem ránctalanító krém"...és ha akkor jobban utána olvasok, végül is ez nem is kifejezetten az. Persze olyan anyagok is vannak benne, de ugyanakkor pórusösszehúzó és finomító összetevők is. Amit nagyon szeretek hogy használat után puha és teljesen hidratált a bőr tőle, és nem csak ideig óráig, hanem szinte egész napra. Nem ragad, sminkelni is lehet utána, és a pórusokat is látványosan húzza össze, legalább is nálam igen.




Éjszakára a száraz bőrre való gazdag hidratáló krémet használom. Erről tulajdonképpen nem is tudok sok minden írni, az állaga nagyon krémes, de nem nehéz. Az illata egy nagyon szolíd illat, ami estére bőven elég. Korábban nem voltam híve az éjszakai krémeknek, soha nem vettem, de ezért 35 felé közeledve kell már a bőrnek az ilyen fajta ápolás is.

Mindezek mellett ami nagyon fontos, hogy igyekszem elegendő folyadékot inni, ami nálam nem tud 2 liter fölé menni, én többet nem tudok inni egy nap. Alvás tekintetében 6-7 órákat alszom, gyerek mellett jónak mondható, és most azt látom, érzem, hogy a bőrömnek is elég.

A speciális termékeket, úgy mint szemkörnyék ápoló, maszkos, radírok egy következő írásban szeretném bemutatni nektek. 

Köszönöm hogy olvastátok a bejegyezést, Margó :-)